2025. július 7.

A vasárnap szolgálatban lévő tűzoltók lehetnek az első szavazók

A hivatásos rendőrök csak polgári ruhában vehetnek részt a voksoláson, és a szavazás alatt nem viselhetnek önvédelmi fegyvert vagy más kényszerítő eszközt.

A tűzoltóság, a rendőrség és a honvédség személyi állományának is biztosítják a részvétel lehetőségét az áprilisi országgyűlési választáson.  

A katasztrófavédelem a teljes állománynak biztosítja a részvétel lehetőségét az országgyűlési választáson - tájékoztatta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-t. Mukics Dániel közölte, hogy szolgálatcsúsztatásra adnak lehetőséget mindazoknak, akik másképp nem tudják megoldani a voksolást.

Mint elmondta, a tűzoltók 24 órás szolgálatot látnak el, amely mindig reggel 7 órakor kezdődik. Ugyanakkor a szavazóhelyiségek reggel 6-kor nyitnak; vagyis aki 6 és 7 óra között voksolna, de nem érne be a szolgálati helyére 7 órára, azt megvárja a váltótársa. A „csúsztatóktól” csupán annyit kérnek, hogy ezt jelezzék a szolgálatvezetőnek, a „túlórázókat” pedig máskor kárpótolják - tette hozzá.

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a választásokkal összefüggő rendőri feladatok végrehajtásáról kiadott országos rendőrfőkapitányi intézkedés szerint a parancsnokoknak a szavazás napjára a szolgálatot úgy kell megszervezniük, hogy a beosztott állomány gyakorolhassa a választójogát. A hivatásos állomány tagja a választójogát a lakóhelyén vagy átjelentkezéssel a tartózkodási helyén gyakorolhatja.

A hivatásos rendőrök csak polgári ruhában vehetnek részt a voksoláson, és szavazati joguk gyakorlásakor nem viselhetnek önvédelmi fegyvert vagy más kényszerítő eszközt.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI megkeresésére azt közölte: Magyarországon minden katona - mint valamennyi erre jogosult magyar állampolgár - szabadon gyakorolhatja választójogát. Ebben a korábbi évekhez képest nincs változás: mind a belföldön, mind pedig a külföldön szolgálatot teljesítő katonáknak van lehetőségük élni szavazati jogukkal. A szavazással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról - az átjelentkezés, a határidők - a honvédelmi tárca a választást megelőzően széleskörűen tájékoztatta a katonákat.

A külföldön történő szavazás jelenleg négy földrész tizennégy országában szolgáló csaknem ezer magyar katonát érint. A missziókban szolgáló katonák a külföldön élő magyar állampolgárokhoz hasonlóan, magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárokként a külképviseleteken gyakorolhatják szavazati jogukat - írta a HM.

Megosztás

Zöldhályog: A látás csendes tolvaja

Hello Mozaik

Zöldhályog: A látás csendes tolvaja

  • 2025.03.12

A zöldhályog, más néven glaukóma, egy súlyos szembetegség, amely maradandó látásvesztéshez vezethet. A megelőzés és a korai diagnózis kulcsfontosságú a sikeres kezeléshez. Erre hívja fel a figyelmet a Glaukóma Világhete, amelyet 2025-ben március 9–15. között tartanak. Egészségügyi intézmények és szervezetek világszerte csatlakoznak a kezdeményezéshez, hogy emlékeztessék az embereket a megelőzés fontosságára.

 

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.