2025. július 7.
Konstruktívnak tartják az ellenzéki pártok az egyeztetést

Konstruktívnak tartják az ellenzéki pártok az egyeztetést

Részleteket nem árultak el, hogy nagyobb eséllyel valósulhassanak meg az elhangzott javaslatok.

Egy fal dőlt le azzal, hogy az országgyűlés ellenzéki pártjai egyeztettek egymással a jövőbeli ellenzéki munkáról - vélte Szél Bernadett, az LMP társelnöke hétfői sajtótájékoztatóján, azt követően, hogy pártja kezdeményezésére tárgyalóasztalhoz ültek a Jobbik, az MSZP, az LMP, a DK és a Párbeszéd politikusai.

A megbeszélésről Szél Bernadett részleteket nem árult el, mint fogalmazott, azért, hogy nagyobb eséllyel valósulhassanak meg az elhangzott javaslatok. Csupán annyit közölt: a tárgyalás konstruktív volt, és a jövőben több egyeztetést tartanak majd, hogy minél eredményesebben dolgozhassanak a választókért – írta az MTI.

Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke, Schmuck Erzsébet, az LMP megválasztott parlamenti képviselője, Varjú László, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja és Farkas Gergely, a Jobbik megválasztott országgyűlési képviselője (b-j) az LMP által kezdeményezett ellenzéki egyeztetés kezdete előtt Országgyűlés Irodaházban 2018. április 23-án.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
 

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke újságíróknak azt mondta, konstruktív volt a hangulat az egyeztetésen, a tárgyalásokat kedden folytatják.    

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke elmondta, pártja több javaslattal érkezett az egyeztetésre, de megállapodtak arról, amíg nincs döntés azokról, addig nem is beszélnek elképzeléseikről a nyilvánosság előtt.

Megosztás

Zöldhályog: A látás csendes tolvaja

Hello Mozaik

Zöldhályog: A látás csendes tolvaja

  • 2025.03.12

A zöldhályog, más néven glaukóma, egy súlyos szembetegség, amely maradandó látásvesztéshez vezethet. A megelőzés és a korai diagnózis kulcsfontosságú a sikeres kezeléshez. Erre hívja fel a figyelmet a Glaukóma Világhete, amelyet 2025-ben március 9–15. között tartanak. Egészségügyi intézmények és szervezetek világszerte csatlakoznak a kezdeményezéshez, hogy emlékeztessék az embereket a megelőzés fontosságára.

 

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.