2025. július 7.
Listára kerültek a civilek

Listára kerültek a civilek

A Figyelőben felsorolt állítólagos Soros-zsoldosok többsége átláthatóan működő, jogvédő, kormánykritikus civil szervezetek munkatársai. Már elhunyt filozófus és történész sem hiányozhatott a listáról.

A csütörtöki Figyelő egy kétoldalas cikkben „összeszedte és utánajárt” az állítólagos Soros-hálózat ügynökeinek és listát készítettek - többek között - tanárokról, újságírókról és más különböző emberekről, akik szerintük Soros György zsoldjában állnak. A cikkben említett szervezetek egyébként transzparensen működnek, honlapjukon meg lehet nézni a munkatársaik nevét, de a Figyelőnek még így is sikerült a nagy utánajárás közepette több éve halott embereket is potenciális Soros-zsoldosként feltüntetni - írta a hvg.hu. 

 

A cikk annyiból áll, hogy dolgozói névsorokat közöl mindenféle válogatás nélkül olyan szervezetektől, akik kapnak valamilyen támogatást Soros György valamelyik alapítványától – összegezte az 24.hu.

Többek között szerepelnek a cikkben:

- a  CEU oktatói

- a Magyar Helsinki Bizottság dolgozói

- az Amnesty International munkatársai

- a TASZ munkatársai

- a Transparency International dolgozói

- az Eötvös Károly Intézet alkalmazottai

- a Menedék munkatársai

- a K-Monitor és a Direkt36 újságírói

- Romaversitasosok

- Gulyás Márton

A listán szerepel „Chikán Attila közgazdász, az Orbán kormány nagy kritikusa” is, aki egyébként az első Orbán-kormány gazdasági minisztere is volt. Legalább két halottat is felsoroltak: Ernest Gellner, filozófus, aki 1995-ben elhunyt, és Yehuda Elkana, történész, aki 2012-ben halt meg.

Időközben nem csak a listán lévők reagáltak a megjelent irományra, de a Change.org oldalon Koren Miklós, az egyik legismertebb magyar közgazdász is indított egy petíciót, amin keresztül bárki jelezheti névvel és arccal, hogy lemaradt a kormányközeli média Soros-listájáról.

Megosztás

Zöldhályog: A látás csendes tolvaja

Hello Mozaik

Zöldhályog: A látás csendes tolvaja

  • 2025.03.12

A zöldhályog, más néven glaukóma, egy súlyos szembetegség, amely maradandó látásvesztéshez vezethet. A megelőzés és a korai diagnózis kulcsfontosságú a sikeres kezeléshez. Erre hívja fel a figyelmet a Glaukóma Világhete, amelyet 2025-ben március 9–15. között tartanak. Egészségügyi intézmények és szervezetek világszerte csatlakoznak a kezdeményezéshez, hogy emlékeztessék az embereket a megelőzés fontosságára.

 

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.