2024. december 3.
Orbán még kétszer miniszterelnök lenne

Orbán még kétszer miniszterelnök lenne

Csütörtökön választották meg újra a kormányfőt, aki nagyívű beszédet tartott, ami ez ellenzéknél kiverte a biztosítékot.

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort csütörtökön az Országgyűlés. A Fidesz elnökét - aki 2010 óta tölti be a kormányfői tisztséget - 134 igen szavazattal, 28 nem ellenében választották meg a képviselők. Igennel a Fidesz és a KDNP képviselői, valamint a nemzetiségi képviselő; nemmel a Jobbik és a DK szavazott. Ezzel a miniszterelnök újból hivatalba lépett – számolt be az MTI. A formaságok után – melyeken az MSZP-Párbeszéd a „választások bizonyítottan rendszerszintű manipulálása miatt” nem vett rész – a kormányfő komoly beszédet tartott.

Még 12 év

Ellenezni fogjuk a kötelező kvótát, kiállunk a keresztény kultúráért és harcolni fogunk a határok megvédéséért - jelentette ki Orbán Viktor csütörtök délután. A miniszterelnök beiktatási beszédében hangsúlyozta: szükségünk van az unióra, és az EU-nak is szüksége van ránk, ki kell és ki is fogunk állni az európai politika pástjára. Kijelentette azt is: kormánya a szabad magyarok és a szuverén magyar állam kormánya lesz. Hangsúlyozta: tudja, hogy sokan majd hihetetlennek tartják, ő azonban elérhetőnek, hogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni. Utóbbi kijelentését az ellenzéki sajtó úgy interpretálta, hogy a miniszterelnök még két választást besöpörne.

Az ellenzék nem volt elragadtatva, ugye az MSZP-Párbeszéd fideszesen távolmaradt, míg a Demokratikus Koalíció képviselői - előzetes jelzésüknek megfelelően - nem szavazták meg Orbán Viktort miniszterelnöknek.

Jobbik: az fenyegetőzik, aki fél

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője Orbán Viktor parlamentben elmondott beszéde után sajtótájékoztatón csütörtökön azt mondta, sok szép szó és gesztus fogalmazódott meg, ezek között említette a háromharmad képviseletét. Furcsállotta azonban, hogy az elmúlt nyolc évben a megosztás politikáját mutatta be a miniszterelnök. Hozzátette: legutóbb Gyurcsány Ferenc alkalmazta az "oszd meg és uralkodj" elvet, de az a politika megbukott. Elmondta azt is, hogy a miniszterelnök beszéde több ponton fenyegetés is tartalmazott, de Gyöngyösi Márton szerint csak az fenyegetőzik, aki fél.

LMP: addig nem lesz demográfiai fordulat…

Nem hangzott el konkrétum Orbán Viktor beszédében - mondta Ungár Péter, a Lehet Más a Politika párt (LMP) országgyűlési képviselője csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón a miniszterelnök parlamentben elmondott beszédére reagálva.

Hozzátette: az LMP álláspontja amíg Magyarországon európai árak vannak, de európai átlag alatti bérek, és 28 500 forint az alapnyugdíj, addig nem lehet felzárkózásról vagy az európai átlag megelőzéséről beszélni. Ungár Péter botrányosnak nevezte, hogy a miniszterelnök Paks II.-t a napenergiával egy lapon emlegette, és mind a kettőt fenntartható energiának nevezte, mert szerinte Paks "mocskos energia", és ígéretet tett arra, hogy az LMP tovább küzd Paks II. ellen.

Kitért arra is: addig nem lesz demográfiai fordulat, amíg a kormány csak a 2. és 3. gyermek születését támogatja, miközben a magyar családoknak már az első gyermek vállalása is gondot okoz, valamint amíg nem támogatja az egyszülős családokat.

Arról, hogy az ellenzéki párt tagjai miért nem vettek részt Orbán Viktor eskütételén, azt mondta, pártja politikusai arra szerződtek, hogy annak a 404 ezer embernek a hangját fogják hallatni az országgyűlésben, akik rájuk szavaztak, de ma erre nem volt lehetőség, hiszen nem volt szó a kormányprogramról, és nem volt semmilyen vita.

Tarlós bizakodó

Tarlós István szerint az új kormánnyal való együttműködés az eddiginél várhatóan sokkal szorosabb, operatívabb, és a fővárosnak sokkal kedvezőbb lesz. A főpolgármester erről újságírói kérdésre válaszolva beszélt pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.

A felújítás alatt álló 3-as metróvonal húsz állomásából tizennyolc lesz akadálymentesen megközelíthető, a tervek szerint öt állomáson úgynevezett ferdepályás lifteket építenek. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke írta alá csütörtökön Budapesten.

Szolgálati közlemény

Előnyári menetrend szerint, hosszabb ideig jár péntektől a balatoni komp Szántód és Tihany között - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. az MTI-vel. A frissen életbe lépett menetrend szerint Szántód felöl 6.40 és 21.20 között, Tihany felől 7.00 és 21.40 között, 40 percenként indulnak a járatok. Nagy forgalom esetén sűrűbben jár a komp. A menetidő a két part között 8 perc. További információk a http://balatonihajozas.hu/ olvashatók.

Kép: Budapest, 2018. május 10. Áder János köztársasági elnök gratulál Orbán Viktornak, akit ismét miniszterelnöknek választottak az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. május 10-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.