2024. április 18.
Erkellel és Bartókkal kezdi a szezont a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Erkellel és Bartókkal kezdi a szezont a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Az évadnyitót hagyományosan egy nappal Bartók Béla halálának évfordulója előtt, szeptember 25-én rendezik. Ez ösztönzés a magyar zenei hagyományok értékeinek ápolására.

Az idei koncerten három magyar művet is hallunk, köztük egy felfedezésre váró ritkasággal.

Szuggesztív-dinamikus Ünnepi nyitányát Erkel 1887-ben, a Nemzeti Színház megnyitásának fél évszázados jubileumára írta. Bartók Hegedűversenye 1937/38-ban keletkezett, a legendás Magyar Vonósnégyes primáriusa, Székely Zoltán kérése nyomán. Dohnányi Amerikai rapszódiája a zeneszerző emigrációs éveiben, az Ohiói Egyetemtől 1952-ben kapott felkérésnek eleget téve íródott. A Magyarországon máig alig ismert kompozíció amerikai folklórdallamokat dolgoz fel, köztük a Wayfaring Stranger (Vándorló idegen) címűt, ami utalásként is értelmezhető a hazájától távol élő zeneszerző honvágyára. A második részben megszólaló Stravinsky-mű, a Tűzmadár című balett briliáns hangszerelésű szvitváltozata sem idegen a magyar zenétől, hiszen Bartókra is hatott, aki a mű egyik dallamát II. zongoraversenyében idézi.

Banda Ádám a fiatal hazai hegedűsnemzedék kiemelkedő tehetségű tagja. Szívet melengető egybeesés, hogy a koncertet, amelyen Dohnányi-művet is hallunk, a Jekatyerinburgi Opera főzeneigazgatója, Dohnányi Oliver vezényli, akinek ükapja Dohnányi Ernő nagyapjának testvére volt, és akit a Magyar Televízió 1983-as Nemzetközi Karmesterversenyén aratott sikere óta szeret a magyar közönség.

 

2022. szeptember 25. 19.30 Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A Nemzeti Filharmonikus Zenekart ezen az estén vezényli Dohnányi Oliver.

Elhangzik:

Dohnányi Oliver karmester

Erkel Ferenc: Ünnepi nyitány

Bartók Béla: II. hegedűverseny, Sz. 112, BB 117

és

Dohnányi Ernő: Amerikai rapszódia, op. 47

Igor Stravinsky: Tűzmadár-szvit (1919)

 

 

 

Megosztás