2024. december 3.
Fölszáll a páva a Pesti Vigadóban

Fölszáll a páva a Pesti Vigadóban

„Karéneklés nélkül senkiből sem lesz jó zenész” – vallotta Kodály Zoltán Ki a jó zenész? című írásában.

A Modern Art Orchestra 2005-ös alapítása óta a műfaji határok átértékelésének szenteli figyelmét, missziójának tekintve a magyar zenei hagyomány értő kifejezését és továbbörökítését. A nagyzenekar 2018-as Bartók: Tizenöt magyar parasztdal című projektje volt az első olyan alkotás, amely a magyar zeneszerző óriások előtt tisztelgő sorozat részeként keletkezett. A hanglemezen is megörökített és azóta töretlen nemzetközi sikernek örvendő zenei anyag bemutatóját Artisjus-díjjal jutalmazták. Fekete-Kovács Kornél, az együttes művészeti vezetőjének elképzelése alapján a sorozat második részeként Kodály Zoltán előtt hajt fejet a MAO és a zenekar mellett működő kreatív zeneszerzői műhely.

 

A kodályi életmű óriási hatással volt a XX. század magyar zenéjére. Ez talán az énekkari mozgalom kiteljesedésében és annak irodalmában figyelhető meg legmarkánsabban. Az elmúlt évek közös sikerei egyértelműen bizonyították, hogy a különleges produkció megvalósításakor a Nemzeti Énekkar lehet a MAO legkiválóbb partnere, hiszen a társulat évtizedek óta a legmagasabb szinten ápolja a kórusmuzsika hagyományát. A MAO a zeneszerzőket inspirálva és alkotásaikat rendszeresen műsorra tűzve befogadhatóvá teszi a kortárs muzsikát, előadásával műfajhatárok nélkül törekszik a magas színvonalú hangszeres zene megszerettetésére, a minőségi zenehallgatás széles körű terjesztésére.

 

A Fölszállott a páva – A Tribute to Zoltán Kodály előadásával az egyik legmeghatározóbb magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, Kodály Zoltán életműve és szellemisége előtt tiszteleg a Modern Art Orchestra és a Nemzeti Énekkar 2022. február 3-án 19:30-tól a Pesti Vigadóban. A műsorban megszólaló Kodály verse megzenésítések és népdalszvitek mellett a mai zene nyelvén szólalnak meg a MAO komponistái: Ávéd János, Bacsó Kristóf, Cseke Gábor, Fekete-Kovács Kornél és Subicz Gábor művei. Az eredeti kórusművek mellett az újonnan keletkezett darabokban is kiemelt szerepet kap az énekkari hangzás.

 Fotó: Birtalan Zsolt

MŰSOR
Fekete-Kovács Kornél: PRELUDE TO THE NIGHT
Kodály Zoltán: ESTE
Subicz Gábor: DETERMINATION
Kodály Zoltán: SIRATÓ ÉNEK
Ávéd János: ETERNITY
Fekete-Kovács Kornél: FALSE CALL
Kodály Zoltán: CSALFA SUGÁR
Bacsó Kristóf: THE SCAMP
Kodály Zoltán: MÁTRAI KÉPEK
Cseke Gábor: LOYALTY
Fekete-Kovács Kornél: DUSK
Kodály Zoltán: FÖLSZÁLLOTT A PÁVA
Bacsó Kristóf: THE PEACOCK
Fekete-Kovács Kornél: GYERMEKEK ÉNEKE
Kodály Zoltán: TÚRÓT ESZIK A CIGÁNY
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Modern Art Orchestra (zenekarvezető: Fekete-Kovács Kornél)
Vezényel: Fekete-Kovács Kornél és Somos Csaba (a capella művek)

Megosztás