2025. május 9.
Kismuflonok születtek Budakeszin

Kismuflonok születtek Budakeszin

Három kismuflon látta meg a napvilágot a Budakeszi Vadasparkban.

A három bárány még április legelején született, kéthónapos korukig csak tejet fogyasztanak.

A muflonok párzási időszaka október és december közé esik, az vemhesség átlagosan 21 hétig tart, így március és május között érkeznek meg a kicsinyek. A muflonbárányok felnőtt társaikhoz hasonlóan egységesen szürkés-halványbarna bundát viselnek.

A muflonok kicsinyei születésük után már 10-30 perccel szopnak, 2-3 órával később pedig már a nyájjal tartanak. A muflonbárányok az első két hónapban csak tejet fogyasztanak, majd fokozatosan áttérnek a felnőtt muflonokra jellemző vegetáriánus étrendre, amit cserjék, lágyszárúak, gombák és termések alkotnak.

A fiatal muflonjerkék és kosok másfél éves korukban érik el az ivarérettséget. Az utódok és az anyaállatok hangról és egymás jellegzetes illatáról ismerik fel egymást - tájékoztat a pestpilis.hu.

Megosztás

Fontos tények és izgalmas számok a Szigetről

Hello Kultúra

Fontos tények és izgalmas számok a Szigetről

  • 2024.08.7

Idén 30. alkalommal lépünk át az immár ikonikusnak számító K-hídon a Szabadság Szigetére, ahol 50 helyszínen 1000-nél is több program vár ránk, a műfaji sokszínűség jegyében, köztük Kylie Minogue, Liam Gallagher, Martin Garrix vagy Sam Smith. Sőt, idén az egyik tusolóblokkban is szól majd a zene.