2024. október 22.

Pénteken rendezik a nemzetközi kínai nyelvi verseny elődöntőjét Pécsen

A jól szereplő hallgatók kínai tanulmányi ösztöndíjat, kínai nyári táborban való részvételt nyerhetnek, a két legjobb pedig részt vehet a verseny döntőjében, Kínában.

Pécs ad otthont pénteken a Chinese Bridge, azaz a Kínai Híd elnevezésű nemzetközi kínai nyelvi verseny egyetemi hallgatóknak hirdetett magyarországi elődöntőjének - tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) csütörtökön az MTI-t.

A Kínai Híd nyelvi verseny a Kínai Nyelvoktatási Tanács, a Hanban nagyszabású nemzetközi versenye, amelynek keretei között a résztvevők egyetemi hallgató, középiskolás és Kínában tanuló diák kategóriában mérhetik össze tudásukat. E világszerte egyre népszerűbb verseny elődöntőit évente húsz országban tartják, a döntőt Kínában rendezik - írták a közleményben.

A Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetsége, a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi karának Konfuciusz Intézete által lebonyolított pécsi elődöntőre a pécsi, a Miskolci Egyetem, az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem válogatóján kiemelkedő teljesítményt elérő 15 diák érkezik.

A versenyzőknek egy adott témához kötődő, általuk írt beszédet kell tartaniuk kínai nyelven, ezt a Kína-ismeretüket felmérő feleletválasztós kvíz, majd egy, a kínai kultúrához kapcsolódó művészeti produkció előadása követi - jegyezték meg. Hozzátették, az indulók teljesítményét szakmai zsűri pontozza, a nyelvi felkészültségen túl az előadói képességet is figyelembe veszik.

Az eredményesen szereplő hallgatók kínai tanulmányokat finanszírozó ösztöndíjat, kínai nyári táborban való részvételt nyerhetnek, a két legjobb részt vehet a verseny döntőjében, Kínában.

Megosztás

Liszt Ünnep a Müpában is

Hello Kultúra

Liszt Ünnep a Müpában is

  • 2024.09.30

Liszt Szent Erzsébet legendája a Nemzeti Filharmonikusok előadásában, az oratórium címszerepét egy kiváló svájci drámai szoprán énekli.

Fontos tények és izgalmas számok a Szigetről

Hello Kultúra

Fontos tények és izgalmas számok a Szigetről

  • 2024.08.7

Idén 30. alkalommal lépünk át az immár ikonikusnak számító K-hídon a Szabadság Szigetére, ahol 50 helyszínen 1000-nél is több program vár ránk, a műfaji sokszínűség jegyében, köztük Kylie Minogue, Liam Gallagher, Martin Garrix vagy Sam Smith. Sőt, idén az egyik tusolóblokkban is szól majd a zene.