2024. április 18.
Budapest Borfesztivál: Harminc éve a borkultúráért

Budapest Borfesztivál: Harminc éve a borkultúráért

1991-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt Magyarország ikonikus borfesztiválja a Vörösmarty téren, az akkor még csak néhány száz kíváncsiskodó fővárosi előtt.

Kezdetben szerények voltak a körülmények, félénken mosolyogtak egymásra a néhány standban helyüket kereső borászok és az újjászülető borkultúrát épp csak felfedezni kezdő borfogyasztó közönségük. Ahogy az évek teltek, egyre erősödött az igény a minőség és a tudás iránt: elkezdtünk figyelni rá, hogyan fogjuk a borospoharat; mikor, melyik bort, milyen étellel, milyen hőmérsékleten bontunk; és hogyan ejtjük helyesen azokat a fránya francia kifejezéseket. Számtalan élményből raktuk össze, mit is jelent a borkultúra.

A Borfesztiválon borászainktól kifinomult ízlést, bátorságot, trendet és a hagyomány tiszteletét tanultuk. Ők pedig fürkészve lesték az arcunkat egy-egy új tétel kitöltésekor, kikérték a véleményünket, hogy évről-évre még szebb, még kiválóbb borokkal örvendeztethessenek meg minket. Ahogy együtt változtunk a borokkal, az elmúlt harminc évben a szerény körülményeket pazar környezet, a félénk mosolyokat felszabadult szórakozás, az óvatosan alakuló kapcsolatokat mély barátságok váltották fel. A törzsközönség tudja, mit jelent szikrázó napsütésben romantikázva, perzselő kánikulában az árnyékot vadászva, vagy csípős esőben gumicsizmában egy faház oldalához simulva borozgatni, beszélgetni, örülni egymásnak.

A „somlóiság” megmásíthatatlan ízvilág, amit csak a legkisebb borvidékünkön készült borok hordoznak magukban. Az idei Borfesztivál vendége Somló, a vulkanikus, ásványos, tűzköves terület, ami a Balatontól nem messze fekszik, mégis teljesen más jegyeket visel. Aki szeretne elmélyedni az egyedülálló terroir semmivel össze nem téveszthető nedűiben, az most 12 somlói pincészet legjobb borai közül válogathat a Somlói összefogás standjánál.

Kilátogatni a Borfesztiválra már önmagában szakmázás, hiszen minden egyes stand kínálata egy-egy komplett borkóstoló, szakértő vezetéssel, első kézből. A Borfesztivál mégis készül néhány extra programmal. A VinAgora Felfedezettek Házában minden nap bemutatkozik egy-egy kisebb borászat, akik a rendezvényen saját standdal nem rendelkeznek, ám a VinAgora Nemzetközi Borversenyen kiemelkedő eredményeket értek el. A Borfesztivál Premier program keretében olyan borokkal ismerkedhetünk meg, amelyek most debütálnak a piacon. A programban résztvevő termékek listájáról és fellelhetőségéről előre lehet tájékozódni a fesztivál honlapján, vagy a belépéskor kézhez kapott kiállítói katalógusban.

Nagyszerű művészek, előadók készülnek az idei Borfesztiválra, hogy két színpadon szórakoztassák a nagyérdeműt. Minden nap más- más zenei stílus mutatkozik be, felejthetetlen élménnyé varázsolva az idei Borfesztivált. Első nap többek között fellép, a Burján Orsi Kvintett és a Jónás Vera Experiment, velük párhuzamosan az MVM színpadon a Helka Banda és O’Sullivan lesz hallható. Az est fénypontja a Csík Zenekar koncertje lesz, akik visszatérő fellépőként két vendéget is hoznak magukkal. Az LGT gitárosa, Karácsony János „James” közreműködésével az est során számos legendás LGT sláger csendül fel, de hallhatjuk a hamisítatlan vidéki sanzon „Csíkosított” verzióját is Mező Misi előadásában. Pénteken a Nagyszínpadon az Ötödik évszak és a Cimbaliband, míg a másik helyszínen a Pengetős trió, a Nosnach és Szeder fogja megadni a borozáshoz kellemes hangulatot. Az esti sztárfellépő Szabó Balázs Bandája lesz. Szombaton a Magyar Jazz Napja alkalmából egy különleges koncertsorozatot hallgathatnak végig a látogatók. Ocsovay Damján trió, Demeter/Zsoldos Quintet, Borbély Balkan Jazz Projekt, a Modern Art Orchestra, és a nap zárásaként a Balázs Elemér Group fellépését élvezhetjük a Nagyszínpadon. Az MVM színpadon Bangó Adrienne - Egri János duó és a Magyar Jazz Szövetség Combó versenyének győztese lesz még hallható. A vasárnap idén is a népzenéé lesz a főszerep, többek közt fellép a Sarjú Banda, Balogh Melinda, a Poklade, a Dalinda, a Borbély Mihály - Batyu duó és a Babra. A Pódium színpadon csütörtök, péntek és szombat esténként a Jazzy Rádió lemezlovasai, Jazzkovács László és Andrew J kínálnak jazzy-funky-soul zenéket a nap méltó lezárásához.

A Budapest Borfesztivál a Jótékonysági Borárverés keretében, a hazai borászokkal karöltve már 21 éve gyűjt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat legkülönbözőbb céljainak megvalósítására. A borászok mindig önzetlenül ajánlották fel legkülönlegesebb tételeiket, a licitáló vendégek pedig minden évben alázattal és jó hangulatban versengtek egymással a kikiáltott tételekért. Az idei cél egy vadonatúj mentőautó megvásárlása.

 A Szeretetszolgálat Mentőszolgálata elsősorban hétvégéken és ünnepnapokon dolgozik, hogy az Országos Mentőszolgálat munkatársait tehermentesítse. A máltai mentőhöz egyedülálló módon 120 fős személyzet tartozik: orvosok, ápolók, gépkocsivezetők, mindannyian önkéntesek. Mérnök, jogász, könyvelő, állatorvos, pap és repülőgép-pilóta is végez szolgálatot segédápolóként a Máltai Mentőszolgálat rohamkocsiján. Munkájukért hálát nem várnak, és semmiféle juttatást nem fogadnak el. A máltai önkéntes mentősök azt vallják: jutalmunk a megmentett élet!  A Máltai Szeretetszolgálat mentőautóját M28-as hívójellel riasztja az OMSZ, az egység autói az alapítás óta a legmagasabb felszereltségű rohamkocsik, melyeket a legsúlyosabb esetekhez küld a mentésirányító. A Jótékonysági Borárverés idei célja a Máltai Mentőszolgálat új mentőautója megvételének támogatása.

Ahogy a bor nélkülözhetetlen része a gasztronómiának, úgy Borfesztivál sincs változatos kulináris élvezetek nélkül. A rendezvény évek óta változatos, folyamatosan megújuló, de minőségi kínálatot biztosít melyben széles igényeket kielégítve, jól megférnek egymás mellett a hagyományos fesztiválkonyha, a modern street food és a gourmet különlegességek is.

Nemcsak a Borfesztivál, hanem a SPAR Magyarország is 30. jubileumát ünnepli. A vállalat elkötelezte magát a hazai termelők mellett: a magyar borászoktól való beszerzés és széles borválasztéka mellett a hazai rendezvényeken is rendszeresen támogatja a szőlőből készült nedű kultúráját. A SPAR az idén – a Rosalia Fesztivált követően - a 30. Budapest Borfesztiválon is főtámogatóként vesz részt.

A vállalat standján – az Oroszlános udvarban - a vendégeket a kivételes minőségű SPAR Válogatás borok, valamint az idei, 30 éves kerek évfordulóra készített jubileumi borok várják. A Jubileum Premium Villányi Franc száraz vörös- és a Jubileum Pinot Gris mátrai száraz fehérborokat 2021. szeptember 24-én, pénteken 17:00 és 18:00 óra között mutatják be a készítők, Romsics László, a Csányi Pincészettől, illetve Ifj. Szőke Mátyás, a Szőke Mátyás & Zoltán pincétől a Budai Vár Oroszlános udvarában, a SPAR standja mellett. E borok elérhetőek lesznek a SPAR és INTERSPAR üzletekben is. A SPAR helyszíni kitelepülésén idén is minden harmadik elfogyasztott pohár bor után a negyediket ajándékként kapják a látogatók.

Azok a vásárlók, akik 2021. szeptember 9-22. között a SPAR, City SPAR vagy INTERSPAR áruházakban 10.000 forint felett vásárolnak, a kasszánál egy 50% kedvezményre jogosító kupont kapnak, melyet a Borfesztivál pénztáraiban válthatnak be napijegyre. A jegy így 2495 forintba kerül majd számukra.

A SPAR Magyarország idén is megjelentetni Borkatalógusát, ami 2021. szeptember 8. és 28. között érvényes. Ebben 40 oldalon számtalan akcióval találkozhatnak a vevők, a VinAgora díjnyertes tételeknek, valamint a SPAR Válogatás boroknak külön oldalakat szentel a cég.

A Budapest Borfesztiválra a belépőjegyek 4990 forintért kaphatók a helyszínen, illetve elővételben a rendezvény weboldalán. A napi karszalag tartalmaz egy kristály kóstolópoharat, egy pohártartó szütyőt és egy kóstolót a 2021-es VinAgora érmes pontszámot elért boraiból.

Évente negyven-ötvenezren élik át először vagy sokadjára a Borfesztivál felejthetetlen hangulatát. Hála az erős baráti kötelékeknek, a rugalmas és korrekt üzleti kapcsolatoknak, és a kitartó borrajongóknak, a tavalyi, kicsit visszafogottabb kiadás után idén óvatosan ugyan, de újra koccinthatunk egymás egészségére a harmincadik, jubileumi Budapest Borfesztiválon.

Jegyezze fel naptárába! „Budapest Borfesztivál a barátokkal szeptember 23-26. között

 

Nyitva tartás:
szeptember 23-24. csütörtök-péntek: 14.00–24.00
szeptember 25. szombat: 12.00–24.00
szeptember 26. vasárnap: 12.00–22.00

A jelenlegi hatályos kormányrendelet értelmében a 30. Budapest Borfesztivált kizárólag koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy látogathatja.

Megosztás

Most a Hungexpón érdemes fagyizni!

Mozaik

Most a Hungexpón érdemes fagyizni!

  • 2024.03.3

Huszonhat gyártó várja termékeivel az olasz konyha szerelmeseit a SIRHA Budapesten. Az Olasz Szigeten Itália ikonikus alapanyagait vonultatják fel, amiket egyszerűségük tesz rendkívülivé, ezért is lettek világhírűek.

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

Hello Mozaik

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

  • 2023.09.21

Az ősz beköszöntével az idénygyümölcsök és -zöldségek széles és színes kínálata egyre szűkül és hajlamossá válhatunk a vitaminokban szegényebb, de nehezebb, zsírosabb ételek fogyasztására. Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb napfény ér bennünket, a levegő lehűlése és a fokozott őszi stresszterhelés pedig sajnos magával hozza a náthaszezont.