2026. február 7.
Halálos baleset Ceglédbercelnél

Halálos baleset Ceglédbercelnél

Kedd délután a 4-es főúton történt baleset, amelyben több ember vesztette életét.

-A 4-es főút 59-es kilométerénél egy kisbusz és egy homokot szállító teherautó ütközött össze. – mondta Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A megyei rendőr-főkapitányság esti közleményében azt írta: a balesetben a kisbuszban ülők közül többen meghaltak, a teherautó sofőrje megsérült.

A Maros megyében bejegyzett kisbusz a 4-es országúton Románia felé tartott, amikor Budapesttől 59 kilométerre kedd délután bekövetkezett a baleset. Hét román állampolgárságú halálos áldozata van a balesetnek.- erősítette meg a hírt, Paul Ciocoiu külügyi szóvivő.

A román külügyminisztérium honlapján közleményben tájékoztatott arról, hogy a budapesti nagykövetség konzuli egysége a helyszínre utazott, hogy segítséget nyújtson a bajba jutottaknak. A külügyminisztérium a román konzulok magyar rendőrségtől szerzett információira hivatkozva azt közölte, hogy a balesetet a romániai kisbusz okozta, amely nagy sebességgel előzött, és frontálisan ütközött egy teherautóval.

Megosztás

Eredményes évet zárt a Columbia első Hike Society programja

Hello Mozaik

Eredményes évet zárt a Columbia első Hike Society programja

  • 2025.12.12

A Columbia Sportswear 2025-ben első ízben indította útjára Magyarországon a nemzetközileg már nagy sikerrel működő Columbia Hike Society programját, amelynek célja, hogy minél szélesebb közönséget vonjon be a túrázás világába és közelebb hozza az embereket a természethez.