2024. április 13.
Miért fontos a szellőztetés?

Miért fontos a szellőztetés?

A szünidő és a nyaralási szezon lezárultával időnk 70-90 százalékát ismét zárt, rosszul szellőző terekben töltjük. Ez főleg azért aggályos, mert csak minden harmadik magyar használ levegőminőséget javító beépített megoldást.

A Wavin kutatása szerint a magyarok 80 százaléka a koronavírus megjelenése óta fontosabbnak tartja a beltéri levegőminőséget, kétharmaduk azonban nem használ semmilyen beépített légszűrő vagy szellőztető megoldást. Pedig a beltéri levegő minőségét és páratartalmát nem csak az irodákban és bevásárlóközpontokban, hanem otthon is energiahatékonyan szabályozhatjuk gépi lakásszellőztető rendszerekkel.

 

Az emelkedő rezsiköltségek és a környezetvédelmi szempontok miatt a mai épületek rendkívül jól szigeteltek és szinte hermetikusan lezártak. Ez azonban egészségügyi kockázatokkal is jár, hiszen a lakótérben felhalmozódó szennyeződések, így a por, a pára, illetve a gőzök, illatok és pollenek, melyek régen az épület apró résein, vagy az ablakok ellenőrizetlen nyitásával távoztak, most többnyire bent maradnak a lakásban. Így kialakulhat egy kellemetlen, olykor veszélyes tünetegyüttes, az ún. egészségtelen épület szindróma (Sick building syndrome - SBS).

 

A Wavin kutatása szerint minden második magyar érintett lehet, hiszen a válaszadók 50 százaléka észlel magán olyan tüneteket, amelyek a rossz minőségű beltéri levegőből adódhatnak. A felmérésben résztvevők 30 százaléka szárazságérzésre, 12 százaléka fáradékonyságra, 8 százaléka pedig fejfájásra panaszkodik. A kutatás tanúsága szerint a rosszul szellőztetett otthonokban felerősödhetnek az allergiás és asztmás panaszok, vagy éppen a magas, akár 70 százalék feletti beltéri páratartalom okoz kellemetlen közérzetet. A por, pára, gőzök és pollenek nem csak az épületben lakók egészségét, hanem – például a könnyen kialakuló penésznek köszönhetően – az épületek állagát is veszélyeztetik.

 

A felmérésből az is kiderült, hogy a magyarok közel kétharmada nem használ semmilyen levegőminőséget befolyásoló beépített megoldást, míg 36 százalékuk legalább pára- és/vagy szagelszívóval rendelkezik. Az energiahatékonysága miatt is egyre népszerűbb vezérelt gépi szellőztetőrendszert a magyar válaszadók mindössze két százaléka használja.

 

A Vezérelt Gépi Szellőztetőrendszer (VGSZ) lényege, hogy az elhasználódott belső levegőt kivezeti a helyiségekből, és ezzel egyidőben bevezeti a megfelelő mennyiségű, már szűrt, tisztított friss levegőt a lakótérbe. Egyes modelleknél még a beáramló levegő páratartalma is szabályozható. A vezérelt gépi szellőztetés hővisszanyerő funkciójának köszönhetően jelentősen növelhetjük az otthonunk energiahatékonyságát, sőt, a rendszer felületfűtés-hűtéssel kombinálva további energiamegtakarítást tesz lehetővé. Ráadásul az egység teljes elektromos fogyasztása néhány LED izzó energiaigényével ér fel, hiszen kizárólag a ventilátorok működtetéséhez szükséges elektromos áram. A gépi szellőztetés az épületek okosvezérlésébe is integrálható, így egy applikáció segítségével akár távolról is ellenőrizhetjük otthonunk levegőminőségét.

 

A WHO szerint az egészséges és kényelmes környezetnek, így a megfelelő beltéri levegőminőségnek köszönhetően akár 8 százalékkal is hatékonyabbak lehetünk, legyen szó munkáról vagy tanulásról. Az iskolakezdéssel pedig a szakemberek a Covid járvány újabb erősödésére számítanak, így ősztől ismét fontosabbá válik a beltéri levegő minősége.

Megosztás

Most a Hungexpón érdemes fagyizni!

Mozaik

Most a Hungexpón érdemes fagyizni!

  • 2024.03.3

Huszonhat gyártó várja termékeivel az olasz konyha szerelmeseit a SIRHA Budapesten. Az Olasz Szigeten Itália ikonikus alapanyagait vonultatják fel, amiket egyszerűségük tesz rendkívülivé, ezért is lettek világhírűek.

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

Hello Mozaik

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

  • 2023.09.21

Az ősz beköszöntével az idénygyümölcsök és -zöldségek széles és színes kínálata egyre szűkül és hajlamossá válhatunk a vitaminokban szegényebb, de nehezebb, zsírosabb ételek fogyasztására. Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb napfény ér bennünket, a levegő lehűlése és a fokozott őszi stresszterhelés pedig sajnos magával hozza a náthaszezont.