2024. december 3.
Elkezdték építeni a csepeli birkózóakadémiát

Elkezdték építeni a csepeli birkózóakadémiát

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia alapkövét kedden letették, a beruházás első szakaszában a 4000 négyzetméteres központi csarnok készül el.

Az építkezés során a központi csarnokot követően többek között kollégiumot és képzési központot is átadnak.

Az összesen mintegy 4,5 milliárd forint költségű fejlesztés első ütemében a 4000 négyzetméteres sportcsarnok épül fel, ezt követi majd a 130 fős kollégium, valamint a képzési központ, a sportrehabilitációs centrum és a vendégház kialakítása.

A háromemeletes központi létesítmény első szintjén a Csepeli Birkózó Világ kap helyet, három szőnyeges edzőcsarnokkal, öltözőkkel, szaunával és pihenőhelyiségekkel, valamint itt helyezik el a Csepeli Birkózó Clubot is.

Az emeleten egy 500 fős lelátóval körülvett csarnokot alakítanak ki. A kűzdőtéren összesen kilenc szőnyeg lesz, melyek közül három megfelel majd a nemzetközi versenyek szabványainak is. A galériaszinten többek között oktató-, konferencia-, és rendezvényteret, valamint a Kis-Dunára néző vendéglátó teraszt adnak át.

 Az építkezés során ezen felül összesen közel 7 ezer négyzetméternyi utat és parkolót alakítanak ki, térkőburkolattal 2,7 ezer, aszfaltfelülettel pedig 4,1 ezer négyzetmétert fednek le - tájékoztat az MTI.

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.