2024. május 7.
Új emberi szervet fedeztek fel

Új emberi szervet fedeztek fel

A kötőszövetekkel kapcsolatos tudás újabb bővülésével még közelebb kerülhet az orvostudomány a daganatos megbetegedések megelőzéséhez.

A tudósok sokáig azt hitték, hogy a szerveinket körülvevő kötőszövetek egy vastag, tömör réteget alkotnak, legalábbis ezt látták a laboratóriumokban, ahol a szerveket már a testen kívül vizsgálták. Azonban egy rutinszerű endoszkópos teszt során, ahol a testen belül, működés közben figyelték meg a kötőszövetet, egészen mást találtak – írja a Futurism. Rögtön meg is jelentettek róla egy tanulmányt, ahonnan a lenti képeket is szedtük.

 „A kötőszövet valójában egy nyílt, folyadékkal teli tér, amit a vastag, rácsosan elrendeződő kollagén kötegek tartanak egyben” – mondta el a tanulmány egyik szerzője, Neil Theise. Ez a csatornahálózat jelen van az egész testben és egy puha párnaként funkcionál, ami védelmezi a szerveket a test mozgása közben.

 

A rákkutatásban is jelentősége lehet a felfedezésnek

Valójában az interszticium nem csupán tér a sejtek között. Theise és munkatársai úgy gondolják, hogy az egyedi tulajdonságai és felépítése miatt önálló szervnek kellene minősíteni. A felfedezés jelentőségét növeli, hogy a kötőszövet, mint közvetítő csatorna hozzájárulhat a rákos sejtek terjedéséhez is.

Theise csapata vizsgálataiból kiderül, hogy egyes rosszindulatú daganatokban szenvedőknél a beteg sejt képes elhagyni eredeti szövetét és bekapcsolódni az interszticium keringésébe, amivel végeredményében megfertőzi a nyirokrendszert. „Ha bekerült, onnantól olyan, mintha vízicsúszdázna – mondta a patológus. – Új szempontból láthatunk rá a onkológiai megbetegedések terjedési mechanizmusára.”

(Fotó: Livescience/Getty)

Megosztás

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

Hello Tudomány

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

  • 2024.05.6

Az alvásnak elengedhetetlen szerepe van egészségünk és jóllétünk fenntartásában. Ám sajnos sokan figyelmen kívül hagyják ennek fontosságát, és szenvednek a rossz alvási szokások és az alvászavarok által okozott következményektől. Ezek mindennapi teljesítményünket erősen befolyásolják, többek között a gépjárművezetésre is komoly hatással vannak.